20 szokás, amitől egy férfiből úriember lesz

Úriember: ha ezt a szót hallom, a nagyapám jut eszembe. Ő az az igazi, kalapos úriember volt, aki élete utolsó pillanatáig azokat a manírokat tudta, amikről most fogok írni. Az “úriemberség” nem korfüggő és nem csupán a régi kor emberére jellemző divatjamúlt valami. Nem is ördöngösség, majd meglátod.


loading...

1. Feláll, ha egy nő belép a szobába
A régi idők úriembere felállt ülőhelyéből, ha egy hölgy, egy idősebb ember, vagy a rangban, munkahelyen felette álló ember lépett a szobába. A tisztelet és az alázat jele volt ez a szokás. Manapság már csak akkor szokás felállni, ha a szobába újonnan belépőt pont az illetőnek szeretnének bemutatni.

2. A nő balján közlekedik az utcán, ő van az úttest mellett közvetlenül
A régi időkben ezt azért vált szokássá, hogy a férfi védje a nőt az úttesten közlekedő kocsiktól, esetleg lovaskocsiktól. A férfin lévő kabát felfogta a port, a piszkot is, amit esetleg a felvert homok okozott.
Manapság már nem annyira érdekes, melyik oldalon áll a férfi, amikor egy nővel közlekedik, az illem azt mondja, csupán az a lényeg, hogy egy vonalban, egymás mellett közlekedjenek.

3. Kinyitja az ajtót a nőnek
Régen azért nyitották ki a hölgy számára az ajtót, hogy az feljebb húzhassa a hosszú és nehézkes ruházatát és úgy tudjon betipegni a helyiségbe.
Manapság egy teljesen elvárt dolog ez, legalábbis mi nők, így gondoljuk. Igenis, nyissák ki előttünk az ajtót és nem azért, mert mi nem tudnánk kinyitni azt, vagy gyengék volnánk, hanem azért, mert így illik.

4. Soha nem kritizálja a főztöd
Ha hosszú évek óta benne vagy egy párkapcsolatban, ahol elvárod, hogy életed párja őszinte legyen a főztöddel kapcsolatosan, akkor ott már nincs probléma akkor, ha a férfi megemlíti, ha egy étel nem sikerült túl jól. Hovatovább a jó feleség észre is veszi a férjén, ha annak nem ízlik az adott étel.
De társaságban, vendégségben ritka bunkó dolog lefitymálni a háziasszony főztjét. Egy úriember tartsa csak szépen magában a véleményét. “Mosolyogj, rágj!” – ez az alapelv.

5. Nem harsány, nem röhög, nem óbégat csak azért, hogy rá figyeljenek mások
Az az erény, ha akkor is figyelnek az emberre, ha az halkan beszél. Megjegyzendő illemforma ez, teljesen felesleges a harsányság.

6. Mikor a hölgy helyet foglal, kihúzza a széket a számára
Annak idején ez a szokás azért terjedt el, hogy a hölgyet úgy ültesse le a férfi, hogy az be tudja látni a teljes szobát, míg a férfi az ajtóval szemben helyezkedett el.
Manapság nem vagyunk tudatában ennek az ültetési rendnek, de például egy romantikus, otthoni vacsoránál úgy illik, ha a férfi van háttal az ablaknak és a televíziónak, nehogy elterelje a figyelmét mondjuk egy focimérkőzés.

7. Csak az után foglal helyet, ha a hölgy már leült
“… és türelmesen várakozik, míg a hölgy helyet foglal, vagy minden hölgy a teremben már helyet foglalt, addig áll és csak akkor ül le…” – mondja egy 1860-ban kiadott illemtankönyv, amelynek címe: Úriemberek könyve az etikettről és az általános udvariasságról

8. Fel- és lesegíti a hölgy kabátját
A régi időkben, amikor a hölgyek még fűzőt is viseltek, kellőképp be voltak szorítva a szabad mozgásukba, így a kabát le- és felsegítése tényleg segítségnek bizonyult. Manapság ez a szokás már csak idősebb férfiakra jellemző, de valljuk be, a nők szeretik, ha a férfi ilyen figyelmes velük. Jó pont!

9. A férfi soha nem a nő előtt halad
Annak idején a hölgyek ruházata oly nehézkes és sokrétegű volt, hogy ha nem a 2-es pontban részletezett módon, egymás mellett haladt férfi és nő, hanem például egy lépcsőn egymás után, a férfi minden alkalommal a nő mögött illett, hogy haladjon, ami egyben azt is jelentette, hogy így védte az asszonyt. Manapság a nehézkes ruhák helyett inkább a magas sarkú cipők vagy a hosszú ruhák jelenthetnek ilyesmi veszélyt. A mai illemkódex viszont nem tér ki arra a pontra, kinek kell hátul haladni akkor, ha a hölgy extra mini szoknyát visel.

10. Egy férfi mindig átadja a helyét a nőnek
Ezen azért egy picit krákogok abban az érában élve, amikor egy buszon/villamoson én akkor sem tapasztaltam ilyesmit, amikor terhesen tömegközlekedtem, vagy tavaly a mankóimmal. Annak idején, állapotosként egyszer a nagy hasammal feltettem egy olyan kedves kérdést egy előttem rágózó fiatal srácnak, hogy elég kényelmesen ül-e. Maradjunk annyiban, hogy csúnyán nézett rám..

11. A férfi viszi a hölgy táskáját
Végtelenül bájos ezt elolvasni is, azt hiszem, a mai korban maximum ez a kis tiniknél lehet jellemző az első olyan udvarlásos jeleneteknél, amikor az ifjú lovag hazakíséri az iskolából a kicsi hölgyet, aki helyett cipelheti az iskolatáskát.

12. Étteremben a férfi fizeti a számlát
Nagyon sok feminista cikket olvastam az utóbbi időben, amelyekben kitértek arra a témára, szerintük mennyire megalázó, ha a férfi fizet egy étteremben, hisz egyenrangúak vagyunk. Nos, én úgy gondolom, ha egy férfi és egy nő kifejezetten randevú céljából elkölt egy ebédet, vacsorát, kávét valamely nyilvános helyen, akkor nekem, a nőnek, eszem ágában nincs fizetni – maximum úgy teszek, mint aki a tárcája után nyúl, de még azt sem. Mert a dolog ott kezdődik, hogy valószínűleg a férfi volt az, aki engem elhívott.
Én a házasságomban, ami immár tizennegyedik éve tart, is egyértelműnek tartom ezt a dolgot még akkor is, ha közös kasszán vagyunk. Ha elmegyünk kettesben egy étterembe, akkor Férj az, aki kihívja a pincért, ő rendezi le az összeget és látványosan ő fizet (akkor is, ha esetleg előtte én a kezembe nyomok pénzt, mert az adott pillanatban épp az én tárcámban van arra elegendő).

13. Esernyőt tart a nő felé
A fiatalabb az idősebbnek, az úr a hölgynek: ha esik az eső, úgy illik, hogy tartsa az esernyőt a másik feje felé. Vállalván a rizikót, hogy közben az úriember talán egy picit megázik.

14. Odaadja a hölgynek a saját kabátját
A vacogó nő pedig hálás (és szerelmes). Ez egy nagyon, nagyon figyelmes dolog.

15. Tud titkot tartani
Egy igazi úr nem fecseg, pláne akkor nem, ha az imádott nőről van szó.

16. Randevú után mindig hazakíséri vagy hazaviszi a hölgyet
Nehogy baja essék. (Arról nem beszélve, hogy talán felhívja őt a hölgy egy …….. kávéra.)

17. “Hallgatni arany”
“Jó hallgatóságnak lenni annyit ér, mint egy jó szónók” – mondja a fentebb is említett, 1860-ban kiadott illemtankönyv, amelynek címe: Úriemberek könyve az etikettről és az általános udvariasságról.
Ha jól tud hallgatni a férfi, ha odafigyel a nőre, annyit jelent, mélyen és igazán érdeklődik iránta.

18. Egy úriember mindig pontos
Egy úriember tartja a szavát. Még a dugó sem lehet elegendő indok arra, hogy elkéssen a randevúról. Egy igazi férfi előre tervez és nem hagyja a nőt várakozni rá.

19. Egy úriember bókol
Az igazi férfi pontosan tudja, hogy a nő mennyi időt töltött azzal, hogy jól és csinosan nézzen ki. Éppen ezért elvárható tőle, hogy bókoljon. A kritizálás ebben az esetben határozottan bunkó dolog.

20. Soha, de soha, még csak meg sem fordul a fejében, hogy megüsse a nőt
“Az a férfi, aki megüt egy nőt, nem férfi.” Pont.




Videó Ajánló



loading...
MEGOSZTÁS:
Címke: